Isten hozta honlapunkon!

Nem sikerült beolvasni a hírcsatorna tartalmát.


Honlap

2024-05-30 11:20-kor frissítve,

1 látogatás.

Alapítványi hírek 2021 július hó

Marika

2021-12-30 21:40:59

Hírek a Nógrádi Nagyboldogasszony Alapítvány életéből

Tájékoztatom a kedves olvasóinkat, hogy templomunk külső felújítása hamarosan befejeződik.

Terveink szerint ebben az évben október hónapban felkerül a teljes templom külsőre a szellőző

kőlábazat, s reméljük, hogy ezáltal lényegesen lecsökken a lábazat vizesedése, amely nagyon látszik a

templombelsőben. Örömünkre szolgál, hogy a felújításhoz szükséges pénzügyi források, ha nehezen

is, de összegyűltek. Az állami, az egyházmegyei támogatások, a hívek adományai, az alapítványi

támogatások együttesen biztosították a munkálatok anyagi fedezetét. A felújítással kapcsolatosan

szükségünk volt kölcsön felvételére, amelyet kamatmentesen a püspökség biztosított és számunkra

kedvezően kettő részletben vissza tudjuk fizetni a rendelkezésünkre bocsájtott 1.000.000.- forintot. Az

első részletet ebben az évben, a második részletet pedig 2022. november 30-ig kell visszafizetnünk.

Továbbra is kérjük a hívek adományait az utolsó vasárnapi gyűjtések során, mert szükségünk van rá,

mint előtakarékosság a templom folyamatos karbantartására, valamint a még jövőben ránk váró

célkitűzések megvalósításához. Sok-sok feladat vár még ránk, hiszen egy műemléki épületet teljesen

befejezni sosem lehet. Hátra van még az orgonaszekrény külső lefestése. A templombelső

falfelületeinél a lábazati rész vizes-salétromos részének a javítása és újra festése, valamint a sekrestye

belső falainak javítása is. A templom a külső felújítással új arculatot kapott templomunk és ez a

kontrasztváltozás kihatással van szűkebb környezetére is. Gondot kell fordítanunk a templom két

oldalán lévő megromlott állapotú kerítésre és kapukra is, hiszen az idő megtette pusztító hatását. A

jövőben jó lenne egy küllemében a felújított templomhoz illő kerítést és kapukat készíttetni, bár

ismervén a mai anyagárakat és munkadíjakat biztosan nem kevés költségvonzattal jár.

Megterveztetjük és árajánlat bekérésével kalkulálni tudunk, hogy ez mekkora kiadást jelentene.

Alapítványunk az egyházközség nevében pályázatot nyújtott be a Kálvária-kápolna felújítására.

Támogatásban részesült az egyházközség és így sor kerülhet a kápolna felújítására és külső részeinek

rendbe tételére is. Misi atyával átbeszéljük majd a helyszínen egyeztetjük a felújítás részleteit és

magát a folyamat is a munkálatok elkezdése előtt. Alapítványunk a Jó Pásztor apartmanház külső

szigetelésére és színezésére nyújtott be pályázatot, amely alakilag és tartalmilag is megfelelt, viszont

sajnálatos módon forráshiány miatt tartaléklistára került. Településünkön ez olyan szálláshely, ami 10

fő befogadására alkalmas. Röviden ennyiben kívántam tájékoztatni kedves olvasóinkat, hogy mi

történt alapítványunk életében. Remélem, hogy a jövőben is meg tudjuk valósítani célkitűzéseinket

akár a templom vagy más területen adódnak feladatok. Az összefogás, a támogatás eddig is meghozta

gyümölcsét, hiszen közel két évtizede végezzük tevékenységünket mindannyiunk közös örömére,

aminek egy belsőben-külsőben megújult templom lett az eredménye. Az előttünk álló megoldásra

váró feladatokhoz kérem egyházközségünk híveinek támogatását, anyagi segítségét! Reménykedem

abban, hogy támogatóink között feltűnnek majd új arcok, akik településünket választották lakóhelyül

és bekapcsolódnak egyházközségünk életébe, a körülöttünk lévő folyamatokba is és támogatók,

segítők lesznek.

Szeretettel várunk minden tenni akarót, támogatót!

2021. július hó

Tisztelettel: Piroska János

Kuratórium elnöke


Nincsenek megjegyzések.